TIM GAJSER A 2020-AS MXGP 450 VILÁGBAJNOKA
4 világbajnoki cím, 6 év alatt
Azzal, hogy Tim Gajser, az olaszországi Trentino-ban megnyerte a 2020-as MXGP-t, és mindössze 6 éven belül megszerezte 4. világbajnoki címét, olyan HRC-s nevek közé írta be magát, mint Dave Thorpe, Eric Geboers, Georges Jobe és Andre Malherbe.
A 243-as rajtszámmal motorozó Gajser ebben az idei, a koronavírus miatt kifejezetten nehéz idényben is megmutatta, hogy jelen pillanatban ő a sportág legjobbja, hiszen 13 futamot és 4 overall-t nyert meg még Pietramurata előtt. Márciusban azzal kezdte az idényt, hogy győzött Matterley Basin-ben és Valkenswaard-ban, amellyel jó előre jelezte is versenyzőtársai felé, hogy bármilyen talajon és vonalon fusson is a pálya, remek formában van, és hogy ha nem nagy probléma, akkor idén is igényt tartana a világbajnoki címre. Ezen szándékát pedig tartotta a sorozat újraindításakor is, melyet azzal támasztott alá, hogy megnyerte rögtön az első versenyt a lettországi Kegums-ban.
Az új egynapos kvalifikációs verzióban mindössze 20 percnyi szabad gyakorlás után, 25 perc alatt kellett a legjobb időket teljesíteni, de még így is úgy tűnt, hogy miközben a többiek szenvednek, Gajser és a Honda CRF450RW minden körülmények között magabiztosan ment és általában uralta a mezőnyt.
Bár a futamgyőzelmek sorra jöttek az overall eredmények egészen a 11 fordulóig még várattak magukra, ám végül a Mantova-ban sikerült Gajser-nek nem csak feljutni a dobogó legfelső fokára, hanem ott meg is erősíteni a pozícióját. Ettől a naptól kezdve ugyanis sorban 12 verseny végén állt dobogóra, előnyét pedig 70 pontra növelte.
Mindezt a sikersorozatot pedig még azzal is meg tudta fejelni, hogy Belgiumban három összesítettből, kettőt megnyert, azaz a 150 begyűjthető pontból, 142-t hozott el.
Trentino emlékezetes helyszín Gajser számára, hiszen 2015-ben ott nyerte élete első világbajnoki overall-ját, így külön jól jött ki, hogy ott zajlott a három szezonzáró forduló.
“Tiga243”
Tim Gajser a szlovéniai Ptuj-ban született 1996-ban, a motocross sportot pedig szinte már az “anyatejjel” magába szívta, hiszen édesapja Bogomir fiatalkorában szintén versenyzett.
1995-ben szörnyű tragédia történt a családban, amikor is – az akkor még nem is élő Gajser – 3 éves bátyja, Žan, verseny közben valahogyan a pályára keveredett és az apja motorja elütötte. A kisfiú sajnos azonnal életét vesztette, Gajser pedig azzal őrzi az emlékét, hogy Žan születési dátumát használja rajtszámként. Žan ugyanis március 24-én látta meg a napvilágot (24.03).
Gajser jelenleg a Giacomo Gariboldi által irányított Gariboldi Honda csapatában, a Team HRC-ben versenyez, méghozzá – amint már ha máshonnan nem, ezen cikkből tudunk, hogy – nem is akárhogyan. 2013 vége óta ugyanis Gajser és a Honda úgy szárnyal, mint egy meteor. Egészen elképesztő versenyzői stílusa, személyisége, és persze sorra rekordokat döntögető eredményei miatt napjainkban egyértelműen ő a rajongók kedvence.
Tim Gajser álma mindössze két nappal 19. születésnapját követően azzal vált valóra, hogy 2015-ben végre megszerezte élete első MX2-es világbajnoki címét, ami nem volt éppen egy könnyű menet, még úgy sem, hogy Gajser teljesítménye évről-évre egyre csak javult. 2012-ben még csak a 35. helyen zárta a sorozatot, 13-ban már 20., 14-ben pedig az 5. helyig sikerült feltornásznia magát.
Mindezen sikerek ellenére sokan meglepődtek, amikor a Honda 2016-ban bejelentette, hogy a fiatal szlovén versenyzőt átteszik az MXGP osztályba. Az idő viszont igazolta a döntés helyességét, hiszen Fred Bolley utolsó 2000-es diadala óta, azaz 16 év után, Gajser személyében végre újra lett MXGP bajnoka a Honda-nak.
Tim Gajser: “Mint már sokszor elmondtam, nagyon boldog voltam, hogy szerdán megszereztem negyedik világbajnoki címemet. Ma elsősorban az volt a célom, hogy jól érezzem magam a pályán, és eszerint is mentem. Őszintén szólva nem is mehettem volna jobban, hiszen sikerült megnyernünk az év utolsó összesítettjét is, amiért szeretnék köszönetet mondani a csapatom minden tagjának, akik egész évben keményen dolgoztak. A hosszú szünet után a szezon második felének elején még nem éreztem annyira jól magam, de szerencsére még időben sikerült magunkra találni, és kitartó munkával végül megnyerni a címet…”
