A csodagyerek
„Olyan volt, akár egy rablás, erőszakos rablás, ahol nem maradt más választásom, mint átadnom őt. Úgy éreztem magam, mint az ékszerész, aki kicsiszolt egy gyémántot, tökéletes ékszert készített, az utolsó szegletéig ismeri, de már más fogja viselni, olyasvalaki, aki nem ismeri annyira, vagy nem is érdekli.” / Francisco Cornejo, Maradona felfedezője és első edzője
A legenda szerint Cornejo az utcán sétálva látta meg a barátaival focizó kis Diegot, és nem hitt a szemének. Amikor a tehetséges kisfiú szüleitől megtudta, hogy még csak 8 éves, teljesen ledöbbent, hiszen addigi edzői pályafutása alatt még csak hasonlóval sem találkozott soha.
Diego Maradona az Argentinos Juniors gyerek-csapatában, a Los Cebollitas-ban – magyarul a “Kicsi hagymákban” – kezdett focizni, ahol rövid idő után már mindenki úgy beszélt róla, mint csodagyerekről. Nem is kellett sokat várni a pillanatra, amikor már a “nagyok is” elkezdtek érdeklődni utána.
1976-ban, Juan Carlos Montes, az Argentinos vezetőedzője is felfigyelt az akkor már 15 éves Diegora, akit annyira tehetségesnek tartott, hogy azt szerette volna, ha a srác kihagyja a ranglétra következő lépcsőfokait és rögtön a felnőtt csapatba kerül. Annyira nem is volt ez meglepő, hiszen a Cebollitas ifi-csapata egészen elképesztő 140 mérkőzésen maradt veretlen Maradonával, aminek persze híre ment a környéken is.
Bemutatkozás a felnőttek közt
A felnőtt csapatban viszont azonnal kiderült, hogy “a csodás” Diegoval senkinek sem lesz könnyű dolga. Egy a játékvezetőnek odavetett sértődött beszólásáért öt meccsre el is tiltották.
Ám amint visszatérhetett a pályára a Torneo Nacional-on még a 16. születésnapja előtt, kvázi sporttörténelmet írt. A Talleres ellen 1976. október 20-án, 7577 néző előtt mutatkozott be igazán, az akkor még a 16-os mezben játszó Diego Maradona. Ez az a meccs, amin “állítólag” mindenki kint volt.
Maradonát az első félidő vége felé állították fel a kispadról és küldték a pályára azzal az instrukcióval, hogy “Kölyök, csináld csak, amit tudsz!”. Ebből lett az a híres Cabrera elleni “kötény”, ami sokak szerint Maradona első megmozdulása volt a pályán és amelyről azért megoszlanak a vélemények. Bár a meccs végeredménye 1:0 lett az ellenfél javára, mindenki Maradonat akarta látni a meccs végén.
Őstehetség ide vagy oda a foci azért kicsit bonyolultabb sport annál, minthogy “labda a hálóban”, úgyhogy még Maradonanak is öt meccs kellett az első klub-góljához, melyet november 14-én a San Lorenzo de Mar del Plata ellen sikerült berúgnia. Ettől a pillanattól kezdve viszont a tehetséges ifjú egy igazi “jelenség” lett.
A védők egyszerűen képtelenek voltak mit kezdeni ellene. Mindennapos dolog volt, hogy egyedül kicselezte a komplett védelmet, akár kétszer is, ami egy idő után már annyira kellemetlen volt, hogy egyes játékosok nem akarta pályára állni, ha Maradona ott volt az ellenfél csapatában.
„Ez volt pályafutása legszerethetőbb időszaka, mi pedig a szemtanúi lehettünk mindennek. Még mindig úgy focizott, mintha az utcán lenne, és nem nehezedne rá a profik terhe. Az edzéseken ugyanaz volt a helyzet, mint a meccseken. El sem tudom mondani, mennyi csodát művelt a labdával.” / Humberto Minuti
És ez bizony szóról szóra igazi is volt, hiszen Maradona hiába volt már a Primera sztárja, még mindig előszeretettel rúgta a bőrt új lakóhelyének utcáin is. Talán ennek is köszönhető volt, hogy Maradona hamar a helyi fiatalok példaképévé vált.
Ám Diego Maradona meg is dolgozott a sikerért. Senki más nem volt annyira elszánt és szorgalmas, mint ő. Ha egy edzés befejeződött, az messze sem jelentette azt, hogy Maradona le is jött a pályáról, hiszen ő ilyenkor még mindig szerette csiszolgatni a tudását, és képes volt akár még órákig maradni és folytatni a munkát.
A válogatottban
Maradona mindössze 11 mérkőzést játszott az Argentinos-ban, és csak két gólt szerzett, mielőtt meghívták a válogatottba. 1977-ben éppen egy Magyarország elleni barátságos meccsen játszott először.
Sajnos nem lehet kihagyni a történetből a lángoló Argentina sötét napjait sem, ha Maradonaról van szó, hiszen a kettő szorosan kapcsolódik. Az április 19-én megrendezésre kerülő Argentína-Írország mérkőzésen Maradona, a szurkolók legnagyobb szomorúságára, csak a meccs vége felé állhatott be, amiről Cesár Menotti szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, hogy „A drukkereknek meg kell érteniük, hogy Maradona akkor lép pályára, amikor én azt úgy érzem, és nem akkor, amikor ők érzik úgy. Ő a legzseniálisabb képviselője országunk futballjának. Ugyanakkor rejt is veszélyeket, ha valaki 17 évesen a haza legtöbbre értékelt labdarúgója, de nem áll még készen erre. Nagy jövő áll még előtte, de nagyon sok múlik azon, hogy mit tesz, és mit fogad meg a tanácsokból.”
Ezt követően még több olyan alkalom volt, hogy Maradona nem lépett – nem léphetett pályára – és bár törvény tiltotta, hogy külföldre szerződjön, Menotti 25-ös keretébe végül, némi huzavona után is csak mint a negyedik választási lehetőségként kerülhetett be. Állítólag ez volt Diego legszomorúbb napja.
Carlos Ares újságíró így írt erről később: „Aznap este ott maradtam vacsorára a válogatott edzőpályáján, és amikor este egyedül távoztam, hallottam, hogy valaki sír. A kép, ami elém tárult elég kemény volt. Maradona ült egy fa tövében és bőgött. Mondtam neki, hogy még rengeteg világbajnokságon lép majd pályára. Erre ő azt kérdezte, hogyan mondja el az apjának. Hozzátette, sosem bocsát meg Menottinak.”
Így 1978-ban Argentína még nélküle nyerte meg a hazai rendezésű világbajnokságot.
Maradona az életrajzában úgy femlékezett, hogy ettől a pillanattól kezdve a harag lett az első számú hajtóereje, ami később azt eredményezte, hogy 20 éves kora előtt már több, mint 100 gólt szerzett.
Nagy része volt abban, hogy az 1986-os mexikói világbajnokságot is Argentína nyerte, őt pedig a torna Aranylabdásának választották.
2000-ben a FIFA szavazásán “Az évszázad labdarúgójának” választották.
Emléke örökké élni fog…
